Városrészek Közötti Futás 2017

A Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást
hagyományosan Újbuda szívében,  a Bikás Parkban
rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
november 11-én szombaton.

A rendezvényre érkező családok 9 órától tudnak nevezni az Újbudai Sportcentrum műfüves sátrában. A regisztrációra és a rajtszámok átvételére 10 óra 30 percig van csak lehetőség annak érdekében, hogy mindenki időben el tudja foglalni a helyét a rajtvonalnál. A közös zenés bemelegítést követően az óvodások örömfutásával kezdődik a program. A szülők a pálya melletti zöld füves területen kísérhetik a piciket. A hagyományokhoz híven 11 óra 11 perckor dördül el ünnepélyes keretek között a rajtpisztoly és elindulnak a különböző korosztályoknak kiírt versenyek.

A diákok nem csak magukért, hanem a sulijukért is futnak a tömegesítési verseny keretében.
Azok az iskolák, amelynek a tanulói a legmagasabb létszámmal vesznek rész a Városrészek Közötti Futáson külön díjazásban részesülnek.

A különböző korosztályok versenyeit a Válassz Sportot Újbudán 60 felett versenysorozat nevezői zárják. Az eredményhirdetésre 13.30-kor kerül sor. Az első 50 befutó kap ajándékot korosztályonként, és az első három helyezett vehet át értékes díjakat.

PROGRAMTERV
9.00 – 10.30 Helyszíni nevezés (az előnevezetteknek is szükséges)
A nevezésnél mindenképpen diktáljátok be az iskola nevét, mert csak ebben az esetben tudják a tömegesítési versenybe beszámítani.

10.50 Közös bemelegítés
11.00 Örömfutás ovisoknak
11.11 RAJT korcsoportonként
13.00 Válassz Sportot Újbudán 60 felett – előnevezetteknek
13.30 Eredményhirdetés

 

További információk:

Minden telekis diákot és családját szeretettel várunk!